Oltparti séta
Az előtt egy nappal megnéztem az állomási hidról az Oltot. Tökéletesnek mutatkozott: megállapodott nyári hozam, barnás színű víz. Nem túl zavaros, mert a széleken a kövek rajzolatait jól ki lehetett még venni. Egy szóval, ideális paducra, a folyócska vezérhalára!
Másnap reggel megkértem barátomat, mielőtt munkába menne, vigyen ki a város alá, az egyik leghalasabbnak tartott szakaszra. Mikor, kissé késve megérkeztünk, a nap már melegen sütött. Tudtam, hogy túl késő van egy jobb helyet megpályázni. Úgy is készültem, hogy azokra a semmitmondó, gyorsabb, húzósabb részekre összpontosítok, amiket a spiccbotos paducozó horgásztársadalom figyelmen kívül szokott hagyni. A hatos bolognai spicce alatt szándékoztam kitapogatni a többnyire kavicsos meder rejtettebb zugait. Ki szoktak húzódni ide a vésettajkúak, főleg ilyen nagy hőségben.
A sajtos ízeket nemcsak a márna,de a legtöbb folyóvízi hal kedveli.
A körülbelül 14 grammos tányérólomra jól tapadó, folyóvízi masszára volt szükségem. Egy tasak Carp Fiesta került végül is a hátizsákba, meg egy flakon sajtos aroma. A ragasztóanyagra, amit elővigyáztosságból magammal vittem, nem volt szükségem. A keverék nagyszerűen tapadt az ólom sima felületére, még az energikus bevágások után is jócskán maradt rajta a vörös színű burkolatból. Az Olt, itt a Székelyföld déli csücskén, még útjának kezdetén van, alig 10-15 méter széles folyócska. Kézben tartott botommal, a legtöbb esetben kényelmesen beérek a, sodorvonalak alapján, halasnak ítélt pályák fölé.
A Carp Fiesta könnyedén ráragadt a nehezékre.
Nagyobb gombóc az alapozó etetéshez.
A felettem levő, két kilométeresre saccolt szakaszt, most alkalmam lesz alaposabban szemügyre vennem. Eltelt két-három év mióta nem jártam erre. Egy medrét állandóan újrarendezgető folyó esetében ez nagyon sok időnek számít. Lehet úgy is mondani, hogy számomra egy teljesen új arcát fogja most megmutatni, így régi tapasztalataimra nem hagyatkozhatok. Nem is fogok sokat időzni inkább kereső, ismerkedő séta lesz ez. Etetőanyagot is csak a kis tányérólom segítségével fogok behordani. Minden újabb helyen az első engedések (dobásoknak nem lehet nevezni) alkalmával többet és lazábbat fogok rá gyúrni, hogy valamennyire megalapozzam a meghorgászni kívánt sávot.
Számításom, ami a jobb helyek látógatotságát illeti be is vált. Minden csendesebb, lasúbb, kiterjedtebb tanyán egy - két horgász eregette úszóit, biztos már hajnal hasadta óta. A túlparton az egyik bácsika már szedelözködött is, éppen botját erősítette régimódi biciklije vázára. Kérdően intettem neki: van-e valami eredmény? Csalódottan legyintett, majd kihúzta a fűzfaágra tekert kis szákját. Soványka zsákmány ficánkolt az éltető fenekén. Pár tenyérnyi fehérhal, lehet volt köztük egy kisebb domolykó vagy paduc is. Messzire volt tőlem, nem tudtam megállapítani, ordítozni meg nem volt semmi kedvem.
 |
 |
| A sújtásos küszök és a küllők nagy számban lakják az Olt felső szakaszát. | |
Első halaim, kiknek megtetszett a két szem nyű és az ólomról bomladozó finomság, a sújtásos küszök voltak. Habár ezen a részen, a szennyezés miatt, nincsenek olyan nagy számban mint a város felett, azért mindig ők az elsők akik jelentkeznek. Ritkábban de küllők is behabzsolták 14-es hosszúszárú horgomat. A vízben levő egy-másfél méteres zászló, habár folyásirányal mindig párhuzamos volt, mégis meg-megrakodott levelekkel, algákkal és egyéb úszadékokkal. A rövid zsinór és az érzékeny bottest minden pöccintést, rángatást híven közvetített. Egyedüli hátránya a módszernek, hogy minden csalizásnál zsinórt kell engedni, hogy a szerelék kézügybe kerüljön. Majd utána vissza kell ismét csévélni belőle annyit, hogy a bot spicce és víz felülete között csak egy félméternyi távolság maradjon.
Márnácska küzd a zsinór végén...
 |
 |
| ... szépen dolgozik a bolognai. | Ha megnövök márna leszek! |
Egy kisebb lépcső zubogójában elég határozottan védekező halacskát akasztottam meg. Szinte biztos voltam, hogy megvan első paducom, de mikor kivezettem az alig tenyérnyi vízzel borított kavicspadkára, egy kölyökmárna dugta elő pelyhedző bajszait. Sajnos ezeket az alig húsz-húszönöt centis márnacskákat legtöbb horgász megtartja. Akárcsak a tenyérnyi paducokat vagy domolykókat is. "Konzervet" készítenek belölük. Kuktában agyonfőzik szegényeket, hogy szálkás, vézna testükből valamirevaló ehető falatkákot nyerjenek.
Ha a halak már beálltak, kisebbeket engedtem közéjük.
Tetszett a nagy melegben frisseséget súgárzó, vidáman csobogó, libegő súga. Még maradtam keveset társaságában. Két határozottabb pöccintés után, ismét egy kis harcias márnát vezethettem a harmatos fűre. Az etetőanyag megtette a hatását, mert hamarosan jött a harmadik is, tagja ugyannak a két éves korosztálynak. Nem akartam megszurkálni öket, így tovább álltam. A "megnyító" után kevés idő telt el, az ösvények még nem voltak kitaposva a folyó mentén. A sokszor mellig érő fűves, csalános, bokros terepen elég nehéz volt útat vágni.
Egy magas, omladozó parttal szemben próbálkoztam, mikor a víz fölött színes, furcsán kettyegő madarakra lettem figyelmes. Elöszőr jégmadárra gyanakodtam de mikor az egyik leszállott elég közel hozzám tudtam, hogy nem lehet az. Én sokszor láttam, igaz mindig csak másodperc töredékéig, jégmadarat elsurrani, de lepihenve még soha. Gyurgyalag, villant fel bennem miután sikerült jobban szemügyre venni őket. Lám, mire jó egy séta az Olt mentén, nem is gondoltam volna, hogy városunk közvetlen szomszédságában ilyen szépségek fészkelnek.
Szomjas tehén csorda foglalta el a paducos pályát.
Mikor a külváros első házait elértem, összeszedtem botomat és a tikkasztó hőségben hazafele indultam. A régi fahidról még megbámultam a vízben hűsölő tehén csordát, mielőtt célbe vettem volna a háttérben trónoló tömbházak egyikét. A horgászok is már lassan hazaszivárogtak, kivéve a szennyvíz torkolatát görcsösen őrzőket. Itt nem babra megy a játék! A bűzős, fekete lé varázsába nagy paduc rajok lebzselnek. Olyan lehet ez számukra mint a kábítószer, ha egyszer megkostólták nem tudnak szabadulni tőle. Tény, hogy akkora halsűrűség mint azon az ötven méteren ahol összekeveredik, beleolvad a szenytítisztító fertőzött leve a folyó testébe, mesze nincs a környéken. Itt szabad helyet találni egyszerűen lehetetlen. Éjjel nappal vigyázzák, mint stafétát adják át egymásnak az ideszokott sporik. Mogorvák, minden közeledő horgászban birodalmukra törő ellenséget látnak. Nem is mentem közelükben, de biztos vagyok benne, volt jócskán paduc tarisznyájukban! Szegény jóhiszemű klienseik, kiknek az asztalára kerül végül is az innen fogott hal, mit sem gyanítanak!
Ahol a szennyvíz megrontja a folyó tiszta vízét.
Farkas János (Románia)
