Nyári emlék
Régen beköszöntött a tél, a vizeink lehűltek. Távolinak tűnik ilyenkor minden nyári emlék, de jóleső érzéssel gondolok vissza a rövidnadrágos horgászatokra. Akkor sokszor már túlzásnak éreztem a meleget, de most, hogy hideg van, felértékelődik minden, ami akkor esetleg kellemetlennek tűnt. Természetesen megvannak a téli tájnak és a téli horgászatnak azok a szépségei, amik számomra felbecsülhetetlenek. A havas, ködös idő és annak lenyomata a természeten, a befagyott tavak. Gyönyörű!
Sokan gondolhatják most magukban: A hülye! Azonban vállalom, ez van, a telet is szeretem! Miközben ezeket a sorokat írom, szinte bele is borzongok.
Természetes a jó értelemben! Igazi horgászként ilyenkor is azon jár az eszem, hogy mi lapulhat a jég alatt és alig bírom kivárni, hogy újra kezembe vehessem a horgászfelszerelésem. A téli horgászatot azonban félretéve, jó lehetőség és idő hiányában, most csak az emlékek sorakoznak a fejemben. Ezek közül szeretnék most megosztani veletek egyet.
2011 tavaszán úgy döntöttünk kedves Zoltán barátommal, hogy ellátogatunk egy tőlünk távoli, de nagy reményekkel kecsegtető helyre, a Körösladányban található Makra-tóra.
Teljesen ismeretlen vízen a horgász mindig bajban van. Hogyan is kell ezen a vízen horgászni, mit szeretnek a halak, hol találjuk őket stb. Gyermekkorom óta horgászok, szinte mindig úszóztam, vagy pergettem, de nemrégiben jött az Isteni szikra, mi szerint nekem ki kell próbálni a feederezést. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon tudom ajánlani mindenkinek. Senki ne zárkózzon el e stílus elől, nyilván meg kell tanulni így horgászni, de higgyétek el, megéri. Azt a nem kevés tapasztalatot, amit a különböző cikkekben, újságokban lehet olvasni, igyekeztem kamatoztatni a Makra-tavon is.
Térjünk rá a horgászatra, illetve az előkészületekre. Először is ott kezdődött a dolog, hogy mivel tavaszi horgászatról van szó, vajon milyen etetőanyaggal próbálkozzunk. A víz még nem melegedett fel rendesen, olyan 15 oC-os lehetett, ezért egy édesebb, mostanra már közismert szamócás anyaggal igyekeztem a halak kedvében járni. Másodszor a csali kérdésére kell választ találni. Pellet, konzerv kukorica, különböző íz világgal ellátott üveges kukorica, ízesített pufik, csonti, giliszta és ki tudja, mennyi fajtája létezik még, csak győzze az ember tárcája. Lényeg a lényeg, a boltokban kapható rengeteg jobbnál jobb horogra való közül úgy döntöttem, hogy viszek magammal konzerv kukoricát, általam gyártott ízesített kukoricát (amiknek a fogóssága, hát finoman szólva is megkérdőjelezhető, de próbálkozni kell, sose lehet tudni), csontit, gilisztát és a korábbi horgászatokról megmaradt erősen büdös, halas jellegű pelletet. Ezzel ezt a témát letudtam, lesz ami lesz, egyszerre mindenfélét nem tud megvásárolni az ember, még ha szeretné is.
A felszerelésem egy Édesapámtól örökölt DAM 3,6 m-es feederbotból és egy Shimano orsóból állt, amire 0,18 mm-es zsinórt csévéltem. A szerelékem egy teljesen egyszerű gubancgátló csőből és a rá akasztott 15 g-os csepp feederkosárból, valamint egy 6-os horogból állt. (Zoli barátom szereléke ugyan ez volt, csak a bot és az orsó más) Mindössze ennyivel szerettük volna a legjobbat kihozni a Makra-tóból.
A reggeli etetőanyag keverés és az első dobások után máris kiderült, jól választottam. Alig dobtuk be a szerelékeket, már jelentkeztek az apró cibálások, amik egy kis idő elteltével egészen agresszív, húzós kapásokká váltak. Az első hal sem váratott magára sokáig, megkívánta a csemegekukorica és csonti kombinációját, melynek eredményeképpen, rövid fárasztás után partra segítettem egy kb. 1 kg-os pontyot. (Hozzá kell tennem, az első után egész nap körülbelül 5-10 percenként követte a többi társa.) Nem volt nagy, viszont annál szebb. Szerény véleményem szerint, nem kell az, hogy az ember mindig nagy halakat fogjon, a lényeg az, hogy jól szórakozzon, legyen kapás és legalább egy kis időre elfelejtse a hétköznapi gondokat, amik mindannyiunkat terhelnek.
A halak díjazták lelkesedésünket, beálltak a kiszemelt helyünkre és folyamatosan ettek. Kapás kapást ért, nem egyszer volt, hogy egyszerre fárasztottunk mind a ketten. A legjobb csalinak az egyszerű csemegekukorica bizonyult, amivel bizony egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy majdnem minden dobásra fogtunk valamit.
A tóra érkezéskor, megmondom őszintén, volt egy hatalmas vágyam. Mindenféleképpen szerettem volna találkozni a tó különleges lakóival, a tokhalakkal. Fantasztikusan érdekes és szép teremtmények. Nem fog ilyet túl sűrűn az ember, így az ilyen helyeket kell kihasználni az élmények megszerzésére. Szerencsére manapság egyre több tóról lehet hallani, hogy ilyen halakat rejtenek, így a változatos fogás plusz izgalmat ad a horgászatnak. Ebben a reményben igyekeztem a lehető legjobbat kihozni a tóból és természetesen magamból. A csalik közötti válogatás során a kezem ügyébe keveredett a halas pellet. Gondoltam, ha már nálam van, hiába az édes etetőanyag, kipróbálom, hátha bejön. Bedobás után rövid ideig vártam, majd egy furcsa kapás jelentkezett. Húzta is meg nem is, nem lehetett eldönti teljes magabiztossággal, érdemes e bevágni neki, de bevágtam. Azt kell mondjam, érdemes volt! Éreztem, hogy a zsinórom végén most nem az addig megszokott 1-1,5 kg-os ponty ficánkolt, hanem valami nagyobb, valami más. Érdekes volt! Nem is igazán húzott, csak lomhán ballagott, fordulgatott. Kihasználta a termetét. A fárasztás végén megjelent a víz felszínén életem egyik hőn áhított hala, egy tok. Számomra mindig is egy különleges halfajta volt és az is lesz, ezért természetesnek gondolom, hogy amikor megláttam szinte elakadt a szavam. Az a furcsa fejforma, azok a szemek, azok a különleges vértek a hátán. Nem tudom, hogy más mit gondol erről, de nekem az egyik legszebb hal a világon. Miután óvatosan partra segítettük, a horgot kiakasztottam a szájából, jól megcsodáltam és egy gyors mérlegelés után már óvatosan vissza is nyerte a szabadságát. Nagyon szerettem volna kifogni egy ilyen halat, ami végre sikerült is, a maga 7 kg-os súlyával. Úgy gondoltam, hogy a rengeteg ponty és a tokhal után, már nem is kívánhatnék többet, ez a horgászat tökéletes. Jól olvassátok, TÖKÉLETES. Semmi nem tudtam volna belekötni, de nem is akarnék a mai napig sem. Úgy volt jó minden, ahogy volt.
Akkor még álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy ezek után jön a ráadás. Próbálkoztam pellettel is, de a következő nagy hal, kukoricára jött. Egy fél napon belül sikerült megdöntenem saját tokhal rekordomat, megfogtam aznap a másodikat, ami a 12,5 kg-os súlyával számomra már felbecsülhetetlen értéket képviselt.
Ahogy visszagondolok, azért egy dolgot mégis sajnálok. Zoli barátomnak nem jött meg a vágyott tok. Azonban ő sem hagyta el a tavat egy kis különlegesség nélkül. Neki is sikerült egy kis kuriózumra szert tennie, fogott egy szép Amerikai harcsát. Kívánhat ennél többet egy horgász? Szerintem nem. Szép időnk volt, rengeteg halat fogtunk, nagyon jól szórakoztunk.
A napi összes fogásunk? Őszintén mondom, nem tudjuk. Nem is számoltuk és szerintem nem is érdekes. Nagyon sok ponty, 2 db tokhal és egy amerikai harcsa.
Mi lehetett a titkunk? Semmi. Egyszerűen szeretünk horgászni és persze volt egy kis szerencsénk is. Még amikor gyermekként horgásztam, azt mondta nekem egy idősebb horgász, hogy nem kell más, csak legyél jó időben, jó helyen. Igaza volt, de én kiegészíteném. Kell még hozzá némi kis tapasztalat, szerencse és elszántság. Mindenkinek kívánom, hogy fusson bele legalább néha egy-egy ilyen élménybe.
Elfelejteni ezt soha nem lehet!
Heizler Tamás
