Egy rendhagyó horgásztörténet
Ilyenek vagyunk?(!)
Barátokkal, ismerősökkel ülünk horgászbotjaink mögött a folyó partján. Mindenki ismer mindenkit. Beszélgetünk, ugratjuk egymást ahogy az horgászok közt szokásos, és közben foglalatoskodunk valamivel. Van aki várja a kapást, van aki csalizik, vagy szereli a horgászkészségét. Én egyszerűen csak ülök és gyönyörködöm a tájban, nézem folyó lomha, méltóságteljes vonulását.
Igazi „ horgász csendélet".
Az idilli képet egyszer csak megzavarja valami. A folyó túlsó partján, majdnem velünk szemben, a méteres gaztengerből kikászálódik egy ismeretlen alak. Meglát bennünket és látom hogy, megtorpan. Gondolom nem számított ilyen népes társaságra. Várjuk hogy, valamilyen módon jelzi jövetelét, de aztán nem történik semmi. Se egy jó napot, vagy helló, de még egy kézmozdulattal sem tudatja velünk ottlétét. Egy kis idő eltelik, miközben összenézünk.
- Bunkó! Szólal meg valaki közülünk, olyan hangosan hogy azt biztosan meghallja a jövevény.
- Ezt honnan szalasztották?
- Ennek biztosan nem volt gyerekszobája, vagy ha igen az is a konyhában.
Záporoznak az ilyen és hasonló, esetenként nem igazán szalonképes megnyilvánulások. Én magam sem igazán értem az érkező horgásztárs viselkedésének az okát. Előveszem a távcsövemet és figyelem hogy, mi fog történni a túloldalon. Látom hogy, a jövevény próbálja megtisztítani a terepet maga előtt, és közbe- közbe fél szemmel felénk sandít.
Itt kell megjegyeznem hogy, a túlsó oldal azon részét nem igazán szoktuk meghorgászni, egyrészt azért mert elég akadós, másrészt olyan erős a sodrás hogy, nehéz a szereléket megállítani, és valamilyen oknál fogva a halak sem kedvelik ezt a helyet. A fiatalember ( úgy 20-30 év között tippelem) összeszerel és beveti az összeszerelt horgászkészséget. Közben a társaságunk néhány tagjától még kemény megjegyzések hangzanak el a jövevény irányába. Azon tűnődöm, hogyan jutottunk idáig. Ki a felelős azért hogy a társadalmi együttélés minimális, írott és íratlan szabályait ilyen lazán kezelik egyesek. A szülők, a társadalom, ezen belül a pedagógusok, a baráti környezet, netán a médiumok? Elmélkedésemet a túloldali történések zavarják meg. Nem hiszek a szememnek. A fiatalember kezében karikára hajlik a bot, és látni hogy, a víz alatt valami iszonyatos erő áll ellen.
 |
 |
- A mázlista.
- Ilyen nincs. Itt ülök fél napja, még kapásom sem volt, aztán jön ez a nyikhaj alig dob be és már fáraszt is.
Így van ez. Mindig az amatőröknek meg a laikusoknak van ilyen mákja. Hangzanak a megjegyzések. társaság tagjain egyre nagyobb mértékben lehet diagnosztizálni egy Magyar betegség az SI faktor tüneteit. Tudjátok, ezt úgy hívják: SÁRGA IRIGYSÉG. Közben a túloldalon folyik a küzdelem. Látszik hogy, az a valami nem nagyon akarja megadni magát. A srác a zsinórt szinte centinkét tudja csak az orsóra visszatekerni, és csak nagy nehézségek árán tudja maga felé húzni a víz alatti ellenfelét.
- Csípném ha lemaradna.
- Nem fog ez összejönni, ez egy pancser.
- Figyeljétek mindjárt vízisízni fog.
Hallani a „jóindulatú" megjegyzéseket. Az idő múltával azért látni hogy, a fárasztás kezd a végső szakaszba lépni. Egyre többször lehet már a part közeben, ott ahol már nem olyan nagy a sodrás egy-egy búrványt látni. A bot sem görbül már úgy mint az elején, és úgy tűnik hogy, az a valami kezdi megadni magát. A fiatalember kezébe veszi a merítőszákot és a vízbe helyezi, aztán...
A következő pillanatban azt látjuk hogy, leteszi a horgászbotot maga mellé és a merítőszákkal megindítja a merítő mozdulatot, ami aztán félúton megáll. Ebben a köztes állapotban a srác megmerevedik, mozdulatlanul mered a vízre, aztán megtörten lerogy és magába roskadva bámul maga elé. Egy ideig mi is állunk szótlanul de valaki megtöri a csendet.
- Mi van öcsi kifogtad a Loch Nessi szörnyet? Mond már mit fogtál?
Egy pillanatig olyan csend támad hogy, csak a folyó suhanását és a madarak dalolását lehet hallani. túloldalon a fiatalember megmozdul. Feszülten figyeljük ahogy két kezével megfogja a merítőszákot és iszonyatos erőlködéssel a partra húzza. Jutazsák. Mormogja maga elé úgy hogy azért mi is meghalljuk.
Egy kis ideig csend támad, mindenki egymást nézi, és amikor a „jutazsák" eljut a tudatunkig iszonyatos röhögésben törünk ki. Térdünket csapkodva, szemünkben könnyekkel, artikulátlan hangokat kiadva egyre csak röhögünk, és csak röhögünk.
Észre sem vesszük hogy, a srác ahogyan jött, szótlanul és észrevétlenül el is tűnik a szemünk elől. Ennyi a történet. Most hogy leírtam, több gondolat is kavarog a fejemben. Tényleg ilyenek vagyunk mink horgászemberek.
- Neveletlenek? Irigyek? Rosszindulatúak? Kárörvendőek?
A történet netán alakulhatott volna másképp is? Talán ha a fiatalember a megérkezéskor mondjuk azzal indít: -Helló, mi újság, megy a hal? De ezt már soha nem fogjuk megtudni...
